3.rész

  Kimerülten fekszünk egymás mellett. Izzadt mindkettőnk teste, szívünk pedig kezd megnyugodni. Jobban hozzá bújok szerelmemhez, és hallgatom szíve dobogását. Magához ölel és megpuszilja a fejem búbját.

- Szeretem mikor ilyen kis huncut vagy. - hangja nyugodt és elégedett. Jobban hozzá bújok.

- Szeretem, mikor uralhatlak. - hümmög egyet. Felnézek rá, és mosoly van jelen az arcán. Megpuszilom az állát. - Az a nyakkendő nekem nagyon tetszik. Nekem adod? - felemelkedem hozzá, s kezemmel megtartom a fejem.

- Nem adom neked. - morogja. - Inkább mást adok. - felül és a nyakából leveszi azt a dögcédulát, amit még én adtam neki.  Felülök én is, és a nyakamba teszi. Megnézem jobban. Ez már nem úgy néz ki, mint ahogy én adtam neki oda. Vékony szilikon foglalatban van, aminek van hátulja.

- Miért adod vissza nekem? - értetlenül nézek rá. Emlékszem mikor megláttam az egyik piacon. Akkor még csak egy hónapja voltunk együtt, de amikor megláttam az egyik árusnál rögtön ő ugrott be nekem. Ő volt az én katonám, aki minden nap kockáztatja az életét. Tetszett neki nagyon, én pedig boldog voltam, hogy örömet tudtam szerezni neki egy egyszerű, kis tárgyal.

- Mert most már itt az ideje, hogy nálad legyen újra egy ideig. - felcsillan a szeme. - Ebben a pillanatban döntöttem el valamit, amin már régóta gondolkozok, de nem mertem megtenni, vagy elképzelni, hogy mi lenne ha. Most döbbentem rá, hogy mi lenne ha, és míg nem tudom ígéretem máshogy megpecsételni, addig ezzel szeretném, és ha majd lesz hozzá megfelelő eszközöm, újra visszaveszem magamhoz ajándékodat. - értetlenül néztem rá. Nem tudtam felfogni, hogy mit akar ezzel mondani. - Jessi, én nagyon szeretnék valamit, ami eddig nem volt még az enyém, és nem adatott meg számomra. Mindennél jobban akarom, és nem akarok tovább várni a megszerzésére, s megtartására.

- YongGuk ezzel mit akarsz mondani? - álam alá nyúl és gyengéden megcsókol.

- Szeretném, ha a feleségem lennél. - felugrok a meglepődéstől. Az ágy mellett állok, és meredten bambulok rá.

- Hééé, rosszabbul reagálsz, mint mikor megkérdeztem, hogy leszel e a barátnőm. - nevet. Visszaülök lassan. Kezembe veszem a dögcédulát és a bevonatott kezdem el rajta nézni.

- Ez miért van rajta? - kérdezem kíváncsian.

- Vedd le! - leveszem és egy kis kép esik az ölembe ki belőle. Megnézem, és mi ketten vagyunk rajta. Még régen készült, a kapcsolatunk elején. Életem legrosszabb napja volt, de ő jóvátette azon a délutánon. Szomorú voltam, de ő várt rám a parkban és boldoggá tett. Bókokat mondott nekem, és szép szavakat suttogott a fülembe. Játszottunk, bohóckodtunk, ugrattuk egymást. Boldog voltam vele, és akkor tudatosult bennem, hogy ő lesz az a férfi, aki szebbé fogja tenni az életemet.

Sírni kezdek. Magamhoz szorítom, s zokogok. Sose volt romantikus típus, de most mégis egy olyan oldalát mutatta meg nekem, amiről nem is gondoltam volna, hogy létezik. Sokat jelent ő nekem, és ezek szerint én is neki.

- Azt hittem már rég elfelejtetted. - sírtam a nyakába.

- Ilyet nem lehet elfelejteni. Akkor voltam a legboldogabb. Két óra hosszát vártam rád, s megérte. Másnap volt az első csókunk, és tudom jól, hogy az előző nap eseményei miatt csókoltál vissza, illetve engedted, hogy megcsókoljalak. Azóta is az a csók jár a fejembe. Még mindig érzem az ajkaimon az izét, még mindig érzem, ahogy a kezeimbe remegtél. - kezeibe veszi kezem, s megcsókolja kézfejem. A gyűrűsujjamat kezdi el simogatni. - Nem sokára kapsz rá gyűrűt, olyan szépet, mint te.

- Nem kell! - suttogom. - Nem kérek gyűrűt, hisz gyűrű nélkül is a menyasszonyod vagyok. Hozzád megyek feleségül, mert szeretlek, s veled akarom le élni az életemet.